Veprőd (Weprovatz-Kruščić) története

A Veprovac nevet valószínűleg a szlávok adták a településnek 1526-ban, a török hódoltság idején. Fönnáll annak a lehetősége, hogy a török időket megelőző magyar világban is létezett már a mezsgyehatárral rendelkező település, azaz falu. Zónyi nótárius 1864-ben topográfiai névként említi a Puszta-templomot. Szerinte így hívták azt a dombocskát, amely a legelőtől nyugati irányban helyezkedett el. Zónyi állítása szerint, azon a helyen régebben valószínűleg templom állt. 1864-ben tégla-maradványokat találtak és temetőre utaló csontvázakat.

Amikor 1717-ben a Szavojai Eugén herceg vezette osztrák csapat felszabadította a vidéket a török megszállás alól, a bécsi udvar tervszerű telepítésbe kezdett. Az újbóli betelepítést a törökkel folytatott háborúk nyomán elnéptelenedett területre a magyar trón örököseként I. Leopold (1658-1705) kezdeményezte. 1689-ben e célból bizottságot hozott létre, élére kinevezve gróf Kollonitsch (Kolonić) Ferdinánd kardinálist, felhatalmazva őt számos előnyjog odaítélésére. E bizottság még abban az évben elnyerte az úgynevezett 'Inpopulatio patentet', illetve egyidejűleg döntéshozatali és végrehajtási joggal ruházták fel.

A telepesek elsősorban használatra kapták a földet, majd II. József (1780-1790) idején kerültek a házak, a hozzájuk tartozó telekkel, földdel és ingóságokkal a betelepülők tulajdonába.

1758-ban a településre magyarok és szlovákok költöztek. A falu észak-nyugati szélén 1763-ban 130 házzal épült ki a magyar rész, ahol vert falú római katolikus templomot emeltek. A vertfalat már 21 esztendő után korszerű téglafalra cserélték, aminek köszönhetően a templom mai nap is kiemelkedik a vidéken. A szlovákok a XIX. század elején beolvadtak a magyarságba.

E hosszú idő óta fennálló faluba 1786-ban települtek be a németek és az általuk lakott falurészt 'német falunak' nevezték el. A település okai sokfélék voltak, de a legtöbben az államvezetés döntése alapján kerültek Veprődre. Az 1787-es népszámlálási adatok szerint Veprődön akkor 270 ház állt (ebből 120 német), amelyek 353 családnak, illetve 1731 lakosnak biztosítottak otthont. A németek százalékaránya a 45% körül mozgott, a magyaroké és szlovákoké pedig 55% körül, vagyis hozzávetőlegesen 780 német és 950 magyar, valamint szlovák lakta a települést.

Az 1931-es összeírásig a lakosság száma megduplázódott, a hivatalos adatok szerint elérte a 3158-at. Közülük 2551-en (80,8%) vallották magukat németnek, 489-en (15,5%) magyarnak, a többiek pedig (3,7%) valamely szláv népcsoporthoz tartozónak.

Mind a 'német', mind pedig a 'magyar' falunak két átjáró és egy bekötő utcája volt, ez utóbbit 'új sornak' hívták a magyar és 'utolsó sornak' a német faluban. A számos keresztutca negyedekre tagolta a falut.

Idővel felépült a Városháza, az iskolák és az úgynevezett kórházak, amelyeket egyébként soha nem használtak ilyen célra. Veprőd már 1908-ban csatlakozott a vasúti hálózathoz, az elektromos hálózatra pedig 1937-ben kapcsolódott. 1868-ban Veprődön már posta működött. Az első gyógyszertár 1931-ben nyílt meg, 1933-ban pedig megérkezett a faluba az első állatorvos. Azt nem tudni bizonyosan, hogy az első humán orvos mikor került Veprődre, annyit azonban tudunk, hogy 1912-ben a falut elhagyta az általános orvos, és ezt követően többen cserélődtek, akik a lakosság egészségügyi ellátását végezték.

Az évente szokásos árvizek mellett más szerencsétlenségek is sújtották a falut. 1868-ban óriási tűz ütött ki, amely elpusztította csaknem a fél falut.. A polgári lakosság szerencsére úgyszólván veszteségek nélkül vészelte át az első világháborút, ugyanakkor sok áldozatot szedtek a járványok, mint például a tífusz és a kolera, vagy a sok halálos áldozattal járó 1918-as influenza-járvány.

A bácskai tavaszi áradások kiküszöbölése érdekében 1872-ben vízáteresztővel rendelkező csatornát (kanálist) építettek Veprődnél is, amely nem csak a víz elvezetésére, hanem az aszályos időszakban öntözésre is szolgált.

Veprőd a következő településekkel volt határos: Kúla (Kula), Cservenka (Crvenka), Szivác (Sivac), Kerény (Kljaičevo), Sztapár (Stapar), Szilberek (Brestovac), Szentfülöp (Filipova), Keresztúr (Krstur). A határ kiterjedése 6831 kataszteri holdból állt, amiből 5686 hold szántóföldként szolgált.

Nikola Urnauer 'Veprőd honismereti könyve' című munkájából megtudhatjuk az 1944. október 9-én (Menekülés napja) érvényes népesedési adatokat, beleértve a foglalkoztatottságot, a szociális és gazdasági mutatókat, lakossági összetételt. A menekülés után Veprődön 606-an voltak munkaviszonyban: 256 földműves, 209 munkás (ebből 64 nádvágó) és 141 iparos.

A községet a községi vezetés irányította, amely a következő tisztségviselőkből állt: bíró (polgármester), nótárius (községi titkár), 4 esküdt, a szegényház igazgatója, pénztárnok és 12 községi képviselő.

Az első világháború végéig Magyarországhoz tartozó Bácska a békeszerződés 1920. június 4-i aláírását és az ország annak következtében lezajlott szétesését követően az új államhoz, a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz (későbbiekben: Jugoszlávia) csatolódott.

Az 1928-tól 1934-ig tartó gazdasági világválságot Veprőd sikeresen vészelte át. 1936 derekán nem mindennapi gazdasági fellendülés volt tapasztalható. A német állam ekkor kereskedelmi szerződést kötött Jugoszláviával, amelyben garantálta a délszláv állam teljes élelmiszerfeleslegének piaci egyezményben megállapított áron történő felvásárlását.

A második világháború vége Európa szerte megpecsételte a németség sorsát. Veprőd szempontjából ez azt jelentette, hogy 1944. október 9-én a német lakosságnak csaknem a fele elhagyta a hazáját. A másik fele maradt, annak a reményében, hogy nem esik bajuk. Ezt a merész bizakodást a hajlékaikban maradók embertelen kínnal, üldöztetéssel és halállal fizették meg. Azok kevesen, akik túlélték ezt az időszakot, lassacskán apránként végül mégis az elvándorlás mellett döntöttek.

Ma e németek utódai a szabad nyugaton élnek, nagyjából ugyan azokon a vidékeken, ahonnan őseiket valamikor régen áttelepítették.



Felhasznált irodalom (Forrás):

1. Paul Scherer: Familienbuch Weprowatz Bd. I Karlsruhe 1998

2. Tafferner: Quellenbuch der donauschwäbischen Geschichte, München 1974, S.48, 53-57

3. Dr. Borovszky Samu: Bács-Bodrog Vármegye Monográfiája Samu, Budapest 1896, S. 355

4. Dr. Antal Hegedűs, Dr. Katarina Čobanović: Demografska i agrarna Statistika Vojvodine 1767-1867

5. Leopold Egger: Das Vermögen und die Vermögensverluste der deutschen in Jugoslawien,

Sindelfingen 1983

6. U. Et C. Fasc.192,Nr.33 des Ungarischen Staatsarchivs Budapest

7. Heimatbuch Weprowatz 1986

8. Bildband Weprowatz 1989